#8

film1

film2

film3

írta: -éva-, 2006. nov. 9. 18:55 - címkék: és kategóriák: - 2 komment

#7

Az is nagyon tetszett, ahogy a főrendőrök egymásra mutogattak és szinte már megsajnáltam szegény Gergényi et-sat, hogy ennyire egyedül maradt az azonosítócédulákat illetően.

Szerintem nem is a magyar rendőrséget láttuk az utcán, ami történt, az a klónok támadása volt csupán. Erről eszembe jut, hogy a testvérem pont 1986-ban volt katona, '56 harmincadik évfordulóján. Eltáv semmi, készültségben állt az egész laktanya. Testvérkém kiképződött tömegoszlatásból, meg hasonlókból. Szerencsére erre nem került sor, és hálát ad ajóistennek ezért. Előfordulhatott volna, hogy tűzparancsot kap, és akkor magyarnak magyarra kellett volna lőnie.

Én szerencsére nem voltam katona, és a fegyverekhez egyáltalán nem értek. Mindenesetre mélységesen elgondolkodtam ezen a naplóbejegyzésen.

írta: -éva-, 2006. nov. 4. 13:20 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#6

Titkos, hát titkos. Nyolcvan évre. Nyolcvan év múlva csak 124 éves leszek, a kicsikém pedig 91. Ráérünk akkor megtudni, hogy mi az, amit most nem tudhatunk meg.

Az biztos, hogy a jobboldalra nézve nem tudtak kideríteni semmi terhelőt. Ugyanis azt nem bírták volna magukban tartani, azzal lenne tele a sajtó, hogy már megint a jobboldali csürhe meg az Orbán Viktor. De ha nem a jobboldalra terhelő, akkor kire? Miért ennyire titkos? Milyen bizonyítékokra derült fény?

Lám-lám. Nocsak.

írta: -éva-, 2006. nov. 2. 20:28 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#5

Taxisblokád 1990 októbere azonban nem csak az első szabad helyi választások miatt szerepel az évkönyvekben. Egyrészt ekkor Tölgyessy Péter helyett Pető Iván vette át az SZDSZ-frakció vezetését, másrészt ebben a hónapban robbant ki a fiatal magyar demokrácia első komoly válsága: a taxisblokád. „Ezt az eseményt még most is, mint az SZDSZ által szervezett összeesküvést, forradalmat idézik fel” - nyilatkozta később Pető Iván, holott a szabad demokraták végig a válság békés megoldása mellett érveltek. A válság napjaiban a párt nyilatkozatában a kormány alkalmatlanságát hangsúlyozta, majd a blokád felszámolását követően így értékelték az Országgyűlésben a történteket: „Most már talán valamennyien egyetérthetünk abban, hogy Magyarországon a múlt héten nem valamiféle benzinárváság zajlott le, hanem nyílt politikai válság. A szabad demokraták nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy az események kimenetele végül is a tárgyalóasztalnál dőlt el. (...) Az SZDSZ a Parlamentben kisebbségi párt. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mi mondjuk meg, milyen összetételű kormányunk legyen. Mi csak annyit állapíthatunk meg: ahhoz, hogy Magyarország újabb politikai megrázkódtatások nélkül valósítsa meg gazdaságának kiegyensúlyozását, olyan kormányra van szüksége, amelynek a nép elhiszi, hogy amit tesz, még ha fájdalmas is, okvetlenül meg kell tennie, és hogy nem titkolja el, ha fájdalmat okozó lépésekre kényszerül.” (Pető Iván)

forrás: www.szdsz.hu/download.cmt?id=51

írta: -éva-, 2006. okt. 31. 13:45 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#4

 

Az SZDSZ Nyilatkozata

Az SZDSZ Ügyvivői Testülete jogosnak tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni országos tiltakozást.

Öt hónapos fennállása alatt a kormány megmutatta, hogy nem tud mit kezdeni gazdaságunk mélyülő válságával. A mai napon bebizonyította, hogy nem tudja kezelni a romló életkörülmények miatti társadalmi tiltakozást. Az erőszakkal való fenyegetőzés megengedhetetlen, csak tárgyalásos megoldás lehetséges. Most már nem csupán a benzin áráról van szó.

Az országnak haladéktalanul felkészült,

a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége.

Addig is biztosítani kell az élet normális menetét. Felhívjuk a tiltakozó mozgalom résztvevőit, hogy semmiféle provokációnak ne üljenek fel, védjék a rendet és a nyugalmat. Felhívjuk a közellátás, a szállítás és az egészségügy dolgozóit, hogy - mint eddig is tették - biztosítsák a lakosság ellátását.

Felhívunk minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását.

Budapest, 1990. október 26., 13 óra 30 perckor

az SZDSZ Ügyvivői Testülete

 

 

írta: -éva-, 2006. okt. 31. 13:00 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#3

Ne felejtsük Március 15.-ét sem!

"Az ünnepség előtt fél órával csak meghívottakat, iskolás csoportokat, valamint a sajtó munkatársait engedték be a Múzemkertbe. A kerítésen kívül rekedtek közül többen hangosan nemtetszésüknek adtak hangot. "

"Az állami ünnepséget komoly biztonsági intézkedések mellett tartották a Nemzeti Múzeumnál. Egyebek között távcsöves mesterlövészek figyeltek a múzeum homlokzatát díszítő szoboralakok mellől. Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a biztonsági készültség az idén semmivel nem nagyobb a korábbi évekénél, a mesterlövészek tavaly is ott voltak a Nemzeti Múzeumnál. Szerinte az intézkedést az indokolja, hogy a nemzeti ünnepen a diplomáciai testület, külföldi kormányok képviselői - köztük védett személyek - is jelen vannak. "

 

írta: -éva-, 2006. okt. 29. 16:05 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#2

Bátran és igazságosan.

írta: -éva-, 2006. okt. 28. 12:09 - címkék: és kategóriák: - 1 komment

#1

EZT NEM HISZEM EL!

Három ember, rendőri kísérettel koszorúzott a Kossuth téren. Azon a Kossuth téren, amely hermetikusan le van zárva, el van zárva nemcsak a tüntetők elől, hanem mindenki elől. Kié a Kossuth tér?

EZT NEM HISZEM EL!

Ennyi vaksi, homályosan látó ember nem tudom, hogyan jöhetett össze, akik összetévesztik a viperát a rendőrbottal. Vagy Görgényi elvtársnak kellene szemüveg?

EZT NEM HISZEM EL!

Módosítják a gyülekezési törvényt! Ez körülbelül hároméves értelmi színvonal, legalábbis a fiam kb ilyen korú volt, amikor menet közben módosította a játékszabályokat, és mindig ő nyert.

EZT NEM HISZEM EL!

Szegény rendőrök, elvesztették az azonosítójelvényüket, és így nem lehetett őket beazonosítani.

 

írta: -éva-, 2006. okt. 26. 18:29 - címkék: és kategóriák: - 3 komment
« Elejére | Újabbak